Könnyűbúvárképzéseinket PSAI és IAHD oktatási rendszerek standard-jait követve valósítjuk meg. Két oktatónk és egy segédoktatónk részvételével tartjuk a gyakorlat orientált tanfolyainkat.
10 éves kortól várjuk a merülni vágyókat. Felső korhatár nincs, de fontos a jó egészségi állapot, amit orvosi igazolással kell tanúsítani. Azon kevesek közzé tartozunk, akik hivatalosan foglalkoznak fogyatékkal élőkkel is, hogy bevezessék őket a merülés világába.
Képzéseinket minden esetben kiscsoportban tartjuk, igény esetén a személyes képzést is megvalósítjuk. Gyerekek esetében ez kötelőző érvényű.
Oktatóink elkötelezettek az elsősegély nyújtás terén, hiszünk benne, hogy nem csak törvényi előírások kell, hogy motiválják a munkaadókat, amikor ezen képzések mellett döntenek. Hiszünk benne, hogy minél többen értünk az életmentéshez annál nagyobb eséllyel tudunk segíteni bajba jutott embertársainkon.
Elsősegély nyújtó képzéseink során a világon az egyik legelismertebb elsősegély nyújtó és biztosító szervezet – DAN Europe – standardjait követjük. Tanagyaink angol és magyar nyelven is elérhetőek, végzett tanulóink igény esetén két évig érvényes nemzetközi bizonyítványt kapnak.
Képzéseink gyakorlat orientáltak, ezért egy oktató maximum 5 fővel dolgozik, és figyelmet fordítunk a folyamatos ismétlésre, a tudás napra készen tartására, hiszünk benne, hogy az elsősegélynyújtás több mint egy tanfolyam...folyamatosan gyakorolni kell, hogy szükség esetén a berögzül fogások rutinszinten megvalósuljanak és ezzel létrejöjjön a hatékony életmentés.
A weboldal az Underwater Holiday Kft. tulajdona. Minden jog fentartva. C 2008